Hammer 940x116

Főadminisztrátor

Meghódította Rómát a kick-boxos Veres Roland és Richárd: a testvérek az olasz fővárosban kétfős csapatok számára rendezett nemzetközi versenyen hét kategóriában indultak el, és mindegyikben diadalmaskodtak. Az idén három Európa-bajnoki címet nyert Veres Roland elmondta: tavalyhoz hasonlóan idén is szeretne az Év Sportolója gálán részt venni, vagyis bekerülni az esztendő legjobb tíz hazai versenyzője közé.


Teljes cikk: sportime.hu


Mivel a bécsi biciklisek negyede hóban, fagyban is ragaszkodik a kerékpárjához, az osztrák főváros köztisztasági vállalata mintegy 300 kilométernyi kerékpárutat kiemelten kezel a hideg évszakban. Akárcsak a főutakat, hóeséskor ezeket is folyamatosan takarítják, síkosságmentesítik.


Teljes cikk: sportime.hu


Idén negyedik alkalommal várja a látogatókat a Nagyváradi Karácsonyi Vásár a Szent László téren egészen az év utolsó napjáig.


Teljes cikk: sportime.hu


Újra összeült egy versenyautóba a Juhász Csaba, Juhász István régi-új ralipáros méghozzá a Mikulás Ralira.


Teljes cikk: sportime.hu


Rögtön az első futamon megmutatta Kovács Bálint, hogy nem véletlenül kapott ismét lehetőséget a Losail Ázsiai Bajnokságban. A H-Moto Team fiatal motorosa a Katari Nemzetközi Bajnokság Superstock 600-as kategóriájának első futama után máris felállhatott a dobogóra – a harmadik helyen intették le –, míg a második versenyen negyedikként zárt, ahol ráadásul megfutotta eddigi legjobb köridejét is, azaz alaposan feljavult a teljesítménye az előző heti tesztek eredményeihez képest. Pihenésre ugyanakkor nincs idő, hiszen ezen a hétvégén újfent két futamot rendeznek Dohában.


Teljes cikk: sportime.hu


2019-ben az új Volkswagen Polo GTI R5-tel versenyez a Rali Európa-bajnokságban a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős. 


Teljes cikk: sportime.hu


Presztízs verseny

Igazi erőfelmérőként tekint a Ritmus ASE párosa, Várkonyi Szabolcs - Várkonyi-Cser Mónika a 22. Mikulás Rallye-ra, ahol a magyar mezőny nagy része részt vesz R5-ös autókkal és ahol mindenki győzni akar, hiába csak buli versenyként beszélnek róla.


Teljes cikk: sportime.hu


Átnyomjuk padlón!

A Juhász Csaba - Juhász Zsolt is rajthoz áll hétvégén a 2018-as rally versenyévad utolsó murva versenyén a 22. Mikulás Ralin.


Teljes cikk: sportime.hu


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki tokiói ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) világszövetséget – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. A NOB ezzel gyakorlatilag felvette a kick-boxot az olimpiai – bár az ötkarikás játékokon egyelőre nem szereplő – sportágak közé.


Teljes cikk: sportime.hu


A nőknél a laser radial hajóosztályban versenyző Érdi Márit, a férfiaknál pedig a finn dinghy osztály idei világbajnokát, Berecz Zsombort választották meg az Év vitorlázójának. A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) által támogatott két sportoló elsősorban azért kapta az elismerést, mert az idei dániai világbajnokságon megszerezték a 2020-as tokiói olimpiai indulás jogát. Ezzel még nincs vége, az MVSz bízik benne, hogy 2019-ben két újabb magyar egység szerzi az olimpiai kvótát.


Teljes cikk: sportime.hu


1 / 498 oldal
Top