Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájFényportál
Axel RSS
axel.hu  |  2012. január 27.   |  10:29
Kovács Kati remek erőben van!
Kovács Katalin ötödik olimpiájára készül. A népszerű kajakos saját bevallása szerint is túl van már jó pár téli felkészülésen, és számára is meglepő, de még mindig élvezi. A kétszeres olimpiai bajnok a tavaly ősszel megsérült keze miatt sokáig nem végezhetett teljes értékű edzésmunkát, ez azonban nem törte meg, és úgy érzi, jelenleg jobb erőben van, mint korábban bármikor.


"Nem tudom mi van velem, de még a futást és az úszást is élvezem, és úgy érzem majd kicsattanok az erőtől. Mostanában azt vettem magamon észre, hogy számokhoz kötöm a felkészülést. Így tudom, hogy még 18 hét van hátra a válogatóig, ami roppant kevés. Ebben a 18 hétben lesz még 12 uszodai edzésünk és lesz egy három hetes törökországi edzőtáborozás is" - mondta nevetve a jelenleg a számok bűvöletében élő kajakos.

Kovácsot az sem zavarja, hogy az elkövetkezendő hetekben rengeteg időt tölt csapattársaival, és mivel nőkről van szó, előfordulhatnak kisebb-nagyobb súrlódások is köztük. "Jól ismerjük egymást, és tudjuk, hogyan kell kezelni a másikat, ha az edzések után fáradtabbak és nyűgösebbek vagyunk".

Kovács a legutóbbi két olimpiáról egyaránt aranyéremmel tért haza - Athénban és Pekingben is Janics Natasával nyerte a párost - és úgy véli a londoni játékokon is maradandót alkothatnak a női kajakosok.

molcsapat.hu



Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
Fogunk egy revolvert, kiürítjük a tárat, és beleteszünk 1 darab lőszert. Aztán megpörgetjük a tárat, és egy gyors mozdulattal visszacsapjuk a helyére. Ezután a pisztoly csövét a halántékunknak illesztjük, és meghúzzuk a ravaszt. A tapasztalatok szerint az áldozatok 90 százaléka erős alkoholos befolyásoltság alatt játszott.
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat
Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?

Aki nem tud úszni, annak sem rossz... (Olvasónk küldte)

Véletlenül elütöttem a számot, és a kiválasztott játékos helyett egy orosz kiskatona vette fel. Orosztanár lévén rögtön szóbaelegyedtem vele, s mondtam, ha már így alakult, akkor játsszon ő velünk. Mire ő, hogy mi itt nem játszunk, mert ez egy rakétakilövő-bázis. Gondolom szegényt másnap küldték is Szibériába, hozzánk meg kijött a Belügyminisztérium.
(Rózsa Kapcsoltam György – Blikk)