|
axel.hu | 2010. július 15. | 09:25
Boros és Bochkor visszatér a Sláger Rádióba?
Az illetékesek már tényként kezelik, hogy újraindul a Sláger. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis elfogadta az adó érvelését, kimondva, hogy a helyét elfoglaló Neo FM jogellenesen pályázott a frekvenciára.
Boros, Bochkor visszatérhet a Sláger Rádióba, a Bumeráng című reggeli műsorral együtt.
- Az az érdekünk, hogy a régi, megszokott hangokkal induljon újra a Sláger a régi frekvencián - utalt Bochkorékra is Jakus László, a rádió pénzügyi igazgatója, aki szerint azonban először meg kell várniuk, hogy a médiahatóság hivatalosan megadja az engedélyt az indulásra. - Mi már most készen állunk, hogy újra sugározzunk, mert az összes berendezésünk működőképes - tette hozzá. - Nem dönthet másként az ORTT, csak úgy, hogy felbontja a szerződést a Neo FM-mel, hiszen jogállamban élünk, és ez törvényi kötelessége. Ebben az esetben pedig álláspontunk szerint az előző pályázatot kell újra elbírálni, és akkor újra a Sláger Rádióé lesz a frekvencia - nyilatkozta a Borsnak dr. Kónya Imre egykori belügyminiszter, a rádió jogi képviselője, aki azt is hozzátette, hogy reményeik szerint a parlament megszünteti a jelenlegi helyzetet, vagyis az ORTT határozatképtelenségét. hir24.hu ![]()
![]()
|
Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?
|


















