Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájFényportál
Axel RSS
axel.hu  |  2010. április 02.   |  08:32
Tétre, helyre, befutóra
"Rendes gyerek a Sanyi, nem iszik. Csak kártyázik." – hangzik el a Roncsfilm című moziban. Szomjas György kultfilmje nem világtól elrugaszkodott - van olyan közeg, ahol valóban kimeríti a rendesség fogalmát, ha az embernek csak egy szenvedélybetegsége van, nem pedig kettő vagy három vagy még több. Az ódivatú szerencsejátékos - az 1900-as évek közepétől úgy 1980-ig terjedő korszakról beszélek – palettáján a héten a kártya játszotta a főszerepet, hétvégén pedig a lóverseny. Természetesen mindkettőhöz társult kisebb vagy nagyobb mennyiségű alkohol. Mikszáthtól Hemingway-ig sokan megírták a szerencsejátékos portréját. Az utóbb említett írófejedelem kielégíthetetlen éhségként írja le azt az érzést, amit a szerencsejáték okoz. Léteznek istállóhírek, csodamének, szakértők és olyanok is, akiknek szeme van a lóhoz. Rejtelmek.


A lóverseny intézménye még mindig létezik.
Nagy tömegben szilveszterkor járnak az emberek lovira, ez afféle mulatság, amivel az óévet búcsúztatjuk. De persze létezik a kemény mag is, amely a Kincsem parkba jár fogadni.

Fogadási formák

A lóversenyen a fogadás a versenyzést kísérő gazdasági tevékenység, ami a legtöbb helyen a fogadási forgalom által megtermelt versenydíjon keresztül a lósport minden szegmensének közvetlen vagy közvetett finanszírozója.

A legáltalánosabb fogadási forma a bukméker.
A fogadóiroda meghatározza a futam esélyeit, és meghirdeti az odds-listáját, azt, hogy az egyes lovak esetleges győzelmekor hányszoros pénzt fizet a fogadó tétjére. A feltett tétek persze módosíthatják az oddsokat, a nagyon fogadott lovakat egy idő után már csak kisebb szorzóval ajánlják, ám ez a korábbi fogadásokat nem érinti. A bukméker fogadásnak a lényege: a fogadó tudja, mire számíthat nyerés esetén, mennyi nyereményért kockáztatja a pénzét.

A másik fogadási rendszer a francia totalizatőr (totó). Ez tömegesítette a fogadásokat. Az elv - ami mára a legtöbb számsorsjáték vagy sportfogadás alapja - az, hogy a fogadásra befolyt téteket összesítik, és a költségekre meg a fogadásszervező nyereségére visszatartható rész levonása után maradt összeget felosztják a nyerő fogadások között

Magyarországon az államosítással a bukméker fogadás megszűnt, azóta csak a totalizatőr rendszerben lehet fogadni. Ezen belül négyféle fogadási mód van.

A nyerő fogadásnál, amit nálunk TÉT-nek hívnak, a futam nyerőjét kell eltalálni. Ez a legősibb fogadási forma. A HELY fogadáskor az általunk megadott számú lónak helyen, vagyis az első háromban kell végezni. Ez a legkönnyebben eltalálható játék, így a várható nyeremény is itt a legkevesebb. A kombinált fogadások közül a legegyszerűbb a BEFUTÓ JÁTÉK, ahol két lovat kell sorrendben megjelölni, az első és a második helyezettet. Régebben akkor is nyerő volt a befutó tikett, ha a másodiknak jelzett ló harmadik helyre ért be, ám néhány éve az alacsony kvótákat megduplázandó csak az 1-2. helyezettre fizetnek. A magyarországi kínálat csúcsa, a legnehezebben eltalálható, így a legnagyobb nyereménnyel kecsegtető HÁRMASBEFUTÓ JÁTÉK - itt három lovat jelezve, a komplett befutási sorrendet (1-2-3.) kell eltalálni.

A világban léteznek még egyéb fogadási módok, ezek közül a legelterjedtebbek a különféle nyerő kombinációk: első három futam nyerője, utolsó három futam nyerője vagy több (öt, hat, hét esetleg még több) futam nyerőjének eltalálása.
Egy ilyen 5-7 nyerős fogadás bevezetése hiányzik a magyar kínálatból, ennél ugyanis a nagyszámú kombinatív lehetőség miatt sokszor nincs napi találat, a halmozódott nyeremény pedig igen csábító újabb pénzek bevonására. Az utóbbi húsz-huszonöt évben hatalmas iramban fejlődő svéd lóversenyzést nagyrészt a V75 fogadás tartja el, amit egy héten egyszer, de akkor országosan lehet játszani, a megadott hét futam nyerőinek eltalálása a cél. A telitalálat nyereményalapja igen sokszor halmozódik, nemegyszer a mi nagyobb lottó ötösünknek megfelelő értékig, de már öt találattól nyer a játékos.

A neten

Létezik a neten is lóverseny fogadás, itt egyaránt lehet bukmékerers és totó-rendszerben játszani. A dolog népszerűsége egyre nővekszik - a youbet.com - főként lóversenyfogadással foglakozó amerikai cég bevételei évente két százalékkal nőnek - tavaly 114 millió dollárt raktak zsebre.


Alekosz kifecsegte a TV2 nagy titkát
Nagy Alekosz neve hazánkban egyedülálló módon forrt össze a valóságshow-k világával. Egy éven belül megfordult a két legnagyobb kereskedelmi csatorna műsorában is, és az egyiket sikerült is megnyernie. A görög származású szexkiborg maga is ezt a műfajt tartja fő profiljának, és tervei szerint hamarosan vissza is tér a kaptafához.
Djokovics verhetetlen
Meglehet, az évből hátravan még három Grand Slam-torna, de hogy egy sem akad majd, amelyik döbbenetesebb egyéni finálékat eredményez annál, amilyenek a tegnap véget ért Australian Openen zajlottak, arra erős a gyanú! A fehérorosz Viktorija Azarenka 81 perc alatt mért megalázó verést az orosz Marija Sarapovára, míg Novak Djokovics csaknem hatórás gigászi csatában múlta felül Rafael Nadalt.
Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat
Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?

Téli sportágak... (Olvasónk küldte)

Hullámzott a minőség, sok volt a vendéglátós, és néhány félrecsúszott egóval is találkoztunk, de jól szórakoztunk.
(Bochkor Gábor a Megasztárról – Blikk)

       

Ön mit szól a közelgő zimankóhoz?
Megfagyok a félelemtől.
Jöhet! A tél szerelmese vagyok.
Ha tél van, akkor hideg van. Mi ebben a furcsa?
Éppen Thaiföldön vagyok.