Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájFényportál
Axel RSS
axel.hu  |  2010. március 19.   |  07:50
A nyilvánosság előtt szül Sarka Kata?
Végre kiderült, amire egy ország négy hónapja körmét tövig rágva „várt”: Hajdú-Sarka Kata kisfiút hord a szíve alatt. Az újra újdonsült szülők annyira megörültek a legifjabb Hajdú érkezésének, hogy az örömhírt nem tudták magukban tartani, sőt a két legnagyobb napilap oldalainak hasábjain ugyanabban a ruhában és szinte ugyanabban a beállásban tudatják a jó hírt. Pont mint egy sajtótájékoztatón.


Hajdú Péter a Frizbi Hajdú Péterrel című műsor szünetében, a két legnagyobb bulvár-napilap stábjának jelenlétében tudta meg az örömhírt kedvesétől, aki aznap délelőtt volt ultrahangos vizsgálaton. Csütörtökön pedig már az egész ország értesülhetett a szenzációról. Megtudhattuk azt is, hogy Katát nála 12 évvel idősebb műsorvezető férje sajnos nem tudta elkísérni a vizsgálatokra, ezért feleségének játékosan kellet férjét rávezetnie arra, hogy ezúttal egy fiú trónörökösre számíthat.

- A kezembe nyomott egy kék színű babakendőt. Azt hittem, hogy ezt a darabot épp most vette, mondtam is neki, hogy a lányunk nagyon fog neki örülni. Majd amikor azt mondta, hogy ez most nem Noncsié, akkor esett csak le, a kék szín azt jelenti, hogy egy kisfiú lakik a pocakjában - tájékoztatott boldogan az apuka, aki az örömhír hallatán hosszú percekig, meghatottan puszilgatta feleségét és kislányukat.

Most már csak egy gondja van a szülőknek: mi legyen a gyermek neve? A modell-műsorvezető párosnak kislány nevet már sikerült találnia, ám a babának a Viki név biztos nem fog megfelelni.
- Az biztos, hogy magyar nevet szeretnénk adni neki, de én Katával ellentétben egyáltalán nem örülnék a Péternek. Mielőtt még nem tudtuk a nemét, eldöntöttük, hogy ha lány lesz, a Viki nevet kapja, de most nézhetünk valami új után. Ami persze egyáltalán nem baj, én különösen örülök annak, hogy mégis a fiúnevek közül válogathatunk - nyilatkozta Hajdú Péter, majd folytatta: - Egyébként is az a legfontosabb, hogy egészséges legyen. Szerintem Isten ajándéka, ha valakinek fia és lánya is születik, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Azért meg különösen, hogy nem hal ki a nevem, a fiam továbbviszi.

Kata azt is elárulta, könnyebben viseli a második terhességét, mint az elsőt. A tizenhatodik hétben jár, s csak másfél kilóval gyarapodott a súlya. Noncsikával ekkortájt már több mint hét kiló plusszal "büszkélkedhetett".

A Hajdú-Sarka házaspárnak azonban nem csak örömhírekből jut mostanában. A műsorvezető férj ugyanis éppen azon gondolkodik, hogy bepereli Rippel Ferit. Az artista egy műsorban a saját felesége fotózása kapcsán úgy fogalmazott: "Nem vagyok egy Hajdú Péter, nem szeretnék a feleségemből árut csinálni". Hajdú erre cirkuszi mutatványosnak nevezte a "sértegetőt", majd kijelentette: perre viszi az ügyet, mert azt azért már mégsem hagyhatja, hogy négy hónapos terhes feleségét bárki is sértegesse, pláne nem a nagy nyilvánosság előtt. Pedig elég nehéz lenne elképzelni, hogy bármi is, ami a Hajdú-Sarka házaspárral megesik, az ne a nyilvánosság előtt történjen.

nana.hu

Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
Fogunk egy revolvert, kiürítjük a tárat, és beleteszünk 1 darab lőszert. Aztán megpörgetjük a tárat, és egy gyors mozdulattal visszacsapjuk a helyére. Ezután a pisztoly csövét a halántékunknak illesztjük, és meghúzzuk a ravaszt. A tapasztalatok szerint az áldozatok 90 százaléka erős alkoholos befolyásoltság alatt játszott.
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat
Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?


Kíváncsi vagyok Attila arcára, amikor Szandika majd odadörzsöli a melleit, ahogy ezt tette anno Ale­kosszal is. Szerintem tetszeni fog neki, hogy ilyen hosszú cölibátus után végre valaki megkörnyékezi.
(VV Péter – Blikk)

       

Önt megviseli a brtuálhideg?
Nem. Ha tél van, akkor brutálhideg van.
Igen! Utálom a hideget.
Hát..., nincs fényképarcom...
Nem foglalkozom vele.