|
axel.hu | 2010. március 19. | 07:35
Federer: Nem esem pánikba
„Ez pályafutásom legnagyobb győzelme. Többet nem mondhatok, kavarognak bennem az érzelmek. Nagy pillanat ez az életemben, szeretném kiélvezni” – mondta boldogan Marcos Bagdatisz kevéssel az után, hogy fogadta Roger Federer gratulációját.
Az Indian Wells-i férfi tenisztorna harmadik fordulójában játszott egymással a ciprusi és a svájci: a mérkőzés elején kevesen hitték volna, hogy a végén a meccsek hajrájában általában saját nagyapjára hasonlító, ám mindössze huszonnégy éves Bagdatisz örül majd. Amikor az első szettben 5:6-nál elvesztette az adogatójátékát, a publikum alighanem laza Federer-győzelemre gondolt. Utóbbinak volt is két mérkőzéslabdája a második játszmában 5:4-nél, ám Bagdatisz végül hozta a szervagémjét, mi több, ugyancsak 7:5-tel egyenlített is. Az összesen 46 ki nem kényszerített hibával önmagát ellehetetlenítő világelső a döntő szettben 4:1-re vezetett, innen sikerült a ciprusinak visszakapaszkodnia, hogy 6:6 után a rövidített játékban már önkívületi állapotba kerülve felülkerekedjen.
"A hét a szerencseszámom" - közölte Bagdatisz arra utalva, hogy az eddigi hat összecsapásukból mind a hatot elvesztette. A legfájóbb vereség valószínűleg a 2006-os Australian Open döntőjében elszenvedett volt; az első két szett ott is 7:5 volt - egy ide, egy oda -, aztán beindult a Federer-henger. A svájcinak ez volt az első tornája azt követően, hogy Melbourne-ben megszerezte pályafutása 16. Grand Slam-elsőségét. "Nem aggódom, és főleg nem esem pánikba. Hosszú még a szezon" - értékelte szereplését Federer, aki legutóbb 2006-ban nyerte meg Indian Wellst. Valóban hosszú, ám az bizonyos, hogy nem kevés világranglistapont úszik el: tavaly, ugyanitt az elődöntőben kapott ki Andy Murray-től. nol.hu ![]()
![]()
|
Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?
|


















