Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájFényportál
Axel RSS
axel.hu  |  2010. március 17.   |  11:18
WSOP All Star – Szavazz Te is Traply Bélabácsi Péterre!
A Las Vegas-i pókervilágbajnokság meghívásos versenye a Tournament of Champions. Idén megváltozott a meghívás rendszere, mert idén a szurkolók is beleszólhatnak a mezőny összetételébe. Hát ha van lehetőségünk, éljünk is vele!


Az idei World Series Of Poker-en is megrendezik a WSOP Tournament of Champions-t - erre a versenyre azokat hívják meg, akik korábban győztek valamelyik versenyszámban.
Most megváltozott a meghívás rendszere; idén a szurkolók is beleszólhatnak a mezőny összetételébe.

A WSOP 27 fős mezőnyt indít a június 27-én rajtoló versenyen, a mezőnyből hét fő részvétele már most biztos. A 2009-es WSOP- és WSOPE-győztes, vagyis Joe Cada és Barry Shulman biztosan részt vesz a viadalon, mellettük a három eddigi WSOP TOC nyertese is asztalhoz ül.

2004-ben Annie Duke diadalmaskodott, egy évvel később Mike Matusow lett az első, míg 2006-ban Mike Sexton zárt az élen.

Emellett két játékos szponzorok útján kerül játékba, míg a maradék húsz helyre szavazni lehet.

A szavazás résztvevőinek egyetlen feltételnek kell megfelelni, már rendelkezni kell WSOP-karkötővel.
Jelenleg 521 élő WSOP-győztes van, közülük bárkire lehet szavazni a WSOP honlapján.

Vagyis akár Traply "Bélabácsi" Péter is ott lehet a nyári meghívásos versenyen, amelynek összdíjazása egymillió dollár lesz.
Az első pedig garantált félmillió dollárral lesz gazdagabb...


A Viszkis már előre felélte filmes jogdíját
Elképzelhető, hogy keramikusként helyezkedik majd el Ambrus Attila, a Viszkis, aki a történetének jogdíját már a börtönben elköltötte.
Kemény: Kásás Londonban lényegesen jobb lesz
Mindenki boldog volt, hogy Kásás Tamás visszatért - hangsúlyozta a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az InfoRádió Aréna című műsorában. Kemény Dénes hozzátette, hogy még azok a játékosok is örültek, akiknek így esetleg kérdőjelessé vált a csapatba kerülése.
Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat
Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?


Kíváncsi vagyok Attila arcára, amikor Szandika majd odadörzsöli a melleit, ahogy ezt tette anno Ale­kosszal is. Szerintem tetszeni fog neki, hogy ilyen hosszú cölibátus után végre valaki megkörnyékezi.
(VV Péter – Blikk)

       

Önt megviseli a brtuálhideg?
Nem. Ha tél van, akkor brutálhideg van.
Igen! Utálom a hideget.
Hát..., nincs fényképarcom...
Nem foglalkozom vele.