|
axel.hu | 2010. március 17. | 11:08
2010 - A változás évét éljük a pókerben
A Pokernews Daily publicistája, Mike Sexton úgy látja: idén véget érhet az USA-ban a póker körüli kálvária. Az Államokban az UIGEA – azaz az illegális internetes szerencsejátékok elleni törvény 2006-es bevezetése óta a levegőben lóg a póker szabályozása. Ugyan Obama elnök kabinetje hatályon kívül helyezte a törvényt, ám az online szerencsejátékok helyzete ettől nem oldódott meg.
A póker szabályozása jelenleg a levegőben lóg. Mike Sexton úgy gondolja, hogy a választások közeledtével a jelenleg kormányzó demokraták végre összeszedik magukat, és elszánják magukat egy határozott politikai lépésre.
Oregon állam demokrata szenátora, Ron Wyden ősszel terjesztett a szenátus pénzügyi bizottsága elé egy javaslatot, amely az USA egészségügyi rendszerének működtetésére és átalakítására fordítaná az internetes szerencsejátékok adójából származó évi 62,7 milliárd dollárt. 2009 tavaszán Barney Frank New York-i képviselő az Internet Regulation, Consumer Protection And Enforcement Act (internetes szerencsejátékot szabályozó és fogyasztóvédelmi törvény) elnevezésű javaslattal állt elő egy megbuktatott elképzelése után. Ez szabályozná, legalizálná és egyben megadóztatná az online szerencsejátékokat. A két egymással összefüggő terv jelenleg függőben van - a törvényhozás még nem bólintott rá egyikre sem. A republikánusok online szerencsejátékok teljes ellehetetlenítésért küzdenek. Ez az érdekcsoport vitte keresztül 2006-ban a Unlawful Internet Gambling Enforcement Act-et (UIGEA). A Pokernews Daily cikke szerint nem várható, hogy szövetségi szinten átmegy az Internet Regulation, Consumer Protection And Enforcement Act névre hallgató koncepció, de az egyes államok viszont támogathatják az elképzelést. New Jersey, Iowa és Kalifornia már a szabályozott és adóztatott játék mellett tette le a voksát. ![]()
![]()
|
A Viszkis már előre felélte filmes jogdíját Elképzelhető, hogy keramikusként helyezkedik majd el Ambrus Attila, a Viszkis, aki a történetének jogdíját már a börtönben elköltötte.
Kemény: Kásás Londonban lényegesen jobb lesz Mindenki boldog volt, hogy Kásás Tamás visszatért - hangsúlyozta a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az InfoRádió Aréna című műsorában. Kemény Dénes hozzátette, hogy még azok a játékosok is örültek, akiknek így esetleg kérdőjelessé vált a csapatba kerülése.
Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?
|





Oregon állam demokrata szenátora, Ron Wyden ősszel terjesztett a szenátus pénzügyi bizottsága elé 














