Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájFényportál
Axel RSS
Rácz János  |  2006. március 06.   |  12:00
Gong: Fábry Sándor csak asszisztált Verebes Linda férfiakat megszégyenítő sikeréhez
Verebes Linda harcias mozdulatai ellen egyedül ’Vágási Feri’, vagyis Nemcsák Károly találta meg az ellenszert. Fábry Sándor nem. De ebbe talán az égiek is belejátszottak.


Azt, hogy Csurka István szinte minden galopp versenynapon kimegy a Kincsem Parkba, már megszokhatták a hazai lóversenyrajongók. Most viszont egyre inkább úgy tűnik, az ügető szakágnak is kijut egy nagyon lelkes dramaturg. Csakhogy amíg Csurka Istvánnak fogadóként általában nem sok köze van a futamokhoz, addig Fábry

A nagy verseny 5. és 6. helyezettjei: Udvaros Dorottya és Fábry Sándor (Fotó: Blikk)
Sándorból vasárnap - immáron másodszor - valóban főszereplő lett. Csakúgy, mint Nemcsák Károlyból és Verebes Lindából.

Szilveszterkor még csak 10. lett, a tavaszköszöntő ügetőversenynapon viszont már előrejött egészen a hatodik helyig az ország legismertebb showman-je, Fábry Sándor. A futam bombameglepetése, hogy az első két helyen egyaránt újonc versenyző végzett. Nemcsák Károly úgy győzött, hogy a cél előtt húsz méterrel kis híján megállt az általa hajtott Happy Bluejay, Verebes Linda pedig még szebb stílusban hajtotta Féltestvért, mint szilveszterkor a sokkal rutinosabb Kőbán Rita. A harmadik helyen a lóversenyszaklapban első helyre véleményezett Hippolita futott be az egykori kaszkadőrkirály Pintér Tamás "Oroszlán"-nal a sulky-jában. Hogy a befutási sorrend ismeretében miért Fábry Sándort kell kiemelnünk? Nos, egy érdekes apróság miatt.

A kilencvenes évek közepe táján kis híján kultuszfilm lett Koltai Róbert "Sose halunk meg" című alkotása. Ott többször is elhangzott egy mágikus számsor: 2,9,11. Vagyis Sóhaj, Szobaasszony, Fárosz, egy nagyon tuti, életmegváltoztató hármasbefutó. Ami tényleg életmegváltoztató lett, hiszen a főszereplő Gyuszi bácsi belehalt, az unokaöccse pedig nyert vele egy rakat pénzt, és egy életre elkötelezte magát a lóversenyfogadás mellett.

Azóta a Fix.tv lóversenyközvetítései alatt majd minden futam előtt elhangzik a filmből a bűvös mondat: "A 2,9,11-et kérem". A "Sose halunk meg" dramaturgja Fábry Sándor volt. A három szám vasárnap visszaköszönt a Kincsem Parkban. Olyan dejavu érzése lehetett Fábrynak, amilyen még korábban talán sose lett úrrá rajta. Gonggal hajtott egy hatodik helyet, de az élen csak 3 ló számított, a 2-es, a 9-es és a 11-es. Aki ezt a három lovat ’bekeverte’ 200 forintos alapon 1200-ért (vagy akárcsak oda-vissza vette 400-ért), az egy 1200-szoros nyereményszorzót, azaz 380 forint híján 240 ezret könyvelhetett el magának.

A filmben a 9-es és a 11-es viaskodott egymással, de újratámadott a 2-es és letakarta mindkettőt. Itt most nem jött Pintér Tamás. Maradt a 3. helyen. A befutási sorrend tehát 11-9-2 volt, vagyis 2,9,11 box. És itt is egy kisebb vagyont hozott az ezt a kombinációt megjátszónak.

Vasárnap előtt utoljára Gyuszi bácsinak volt meg a ’2,9,11 box’. Lehet, hogy megint ő volt az? Akkor az ő mottója nem is az volt, hogy ’Sose halunk meg’, hanem, hogy ’Feltámadunk’? Ezt csak Fábry tudhatja. Elvégre ő volt a dramaturg.

Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
Fogunk egy revolvert, kiürítjük a tárat, és beleteszünk 1 darab lőszert. Aztán megpörgetjük a tárat, és egy gyors mozdulattal visszacsapjuk a helyére. Ezután a pisztoly csövét a halántékunknak illesztjük, és meghúzzuk a ravaszt. A tapasztalatok szerint az áldozatok 90 százaléka erős alkoholos befolyásoltság alatt játszott.
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat
Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?

Téli sportágak... (Olvasónk küldte)

Hullámzott a minőség, sok volt a vendéglátós, és néhány félrecsúszott egóval is találkoztunk, de jól szórakoztunk.
(Bochkor Gábor a Megasztárról – Blikk)

       

Ön mit szól a közelgő zimankóhoz?
Megfagyok a félelemtől.
Jöhet! A tél szerelmese vagyok.
Ha tél van, akkor hideg van. Mi ebben a furcsa?
Éppen Thaiföldön vagyok.