|
K. Judit | 2004. április 15. | 07:44
A magyar lányok a külföldi filmesek körében is népszerűek Szupernőink külföldi filmekben: Bódi Sylvi is megmutatja!!!
Újabb hazai lány kapott szerepet egy külföldi játékfilmben. Bódi Sylvi, az erotikus lapok üdvöskéje ezúttal mint az ördög jobb keze tűnik fel a Játszd újra, Mozart című filmben. Persze nem ő az egyetlen magyar virágszál, aki nemzetközi produkcióban kapott lehetőséget: van nekünk Dobó Katánk, Marozsán Erikánk és Görög Zitánk is. Sőt, rajtuk kívül is akadnak még páran.
Bódi Sylvi az állóképek után a mozgóképek világában is kipróbálhatja magát. A Playboy egykori szépe a Játszd újra, Mozart című filmben alakíthat majd: az ördög jobb kezének szerepét kapta, egy démonikus lényt formál majd meg.
Azt, hogy a szerep pontosan mekkora, és hogy a hölgy mely adottságai kerülnek majd előtérbe, egyelőre még nem lehet tudni, de egy aktmodell esetében gyanítani lehet, hogy nem kifejezetten a színészi képességeire számítanak a jelenetekben. "A"- kategória A csinos magyar lányok meglehetősen népszerűek a külföldi
A többség esetében ez csupán néhány lenge ruhás felvillanást jelentett, de szerencsére olyanok is voltak, akik komoly színészek mellett kaptak valódi lehetőséget. Közéjük tartozik például szépséges színésznőnk, Marozsán Erika. Magyar kolléganői közül ő az, akit a legtöbbet hívnak külföldre forgatni. Legutóbbi moziját, a Sniper-t Tom Berengerrel forgatta, de játszott a The Poet illetve a One Day Crossing című produkciókban is. Erikát előszeretettel foglalkoztatják német filmekben: számításaink szerint minimum 10 német opuszban domborított már, tv-és nagyjátékfilmekben vegyesen, mennyiségben az előbbiek javára. Szintén kedvelik a külföldi filmesek a Katona József Színház ifjú díváját, Ónodi Esztert. Nála a tehetségén kívül az is erős fegyvertény, hogy kiválóan beszéli az angol nyelvet. A színésznő olyan külföldi, illetve külföldi-magyar koprodukciókban játszott már,
"B"- kategória Ha kategorizálnunk kellene, a "B" vonulatba sorolnánk Andy Vajna pártfogoltját és kedvesét, Dobó Katát, aki valaha Kovács Kataként látta meg a napvilágot. Az Amerikába kivándorolt vörös fürtű, dekoratív hölgy Vajna bácsi aktív közreműködésével megkapta a maga 15 másodpercét a 15 perc hírnév című De Niro-moziban. Akadt számára nagyobb feladat is: a Rollerballban egy orosz görkoris lányt alakíthatott. Ezen kívül feltűnt, illetve feltűnik majd az Out for a Kill, a Detentions illetve az Amerikai rapszódia című alkotásokban is, hogy a magyar lányok tehetségének hírét demonstrálja ország-világ előtt. A "C" kategória versenyzői azok a fiatal hölgyek, akik itthon így vagy úgy, de ismertnek számítanak, a külföldi produkciókban azonban leginkább csak egy-két mondattal megspékelt statisztaszerepekre futotta a "tehetségükből". "C"- kategória Deutsch Anita itthon már kifejezetten celebritinek számít, mióta megkapta Szilágyi Andrea szerepét a népszerű, naponta futó televíziós népszínműfolyamban, a Barátok közt-ben. Mint ilyennek, a magánéletével is tisztában vagyunk: tudjuk, hogy a sorozat Balassa Imijének, civilben Kinizsi Ottónak boldog, ám nyolc évvel idősebb menyasszonya. Anita olyan mozikban kapott aprócska szerepeket, mint a Robert Redford és Brad Pitt főszereplésével készült Spy Game, vagy a The Fall című krimi. Hasonló mértékű szerepekben mutathatta meg magát Bizek Szilvia, aki annyiban is különbözik Deutsch Anitától, hogy itthon is kissé kevesebben ismerik, mint kolléganőjét. A mellékesként modellkedő lány filmes karrierje az Első generáció című rettenettel indult, jelenleg pedig a szintén befuccsolófélben lévő Szeress most című sorozatban kapott közepesen nagy szerepet. Szilvi a The Contaminated Man illetve a Deathline című alkotásokban tűnt fel,
Szilvivel együtt domborított az Első generációban a szintén modell Kiss Piroska is. A külföldi reklámfilmek kedvelt arca az Eddie Murphy nevével fémjelzett Én, a kém (I, Spy) című opuszban tűnt fel. Piroskát a sztár a forgatás utáni partin állítólag kegyeivel tüntette ki, és a szobájába is meginvitálta, amit a hölgy a városi legenda szerint köszönettel visszautasított. Megasztárunk Görög Zita szintén modell, és szintén híres, legalábbis a hazai viszonyokat tekintve. Különösen azóta, mióta mint a Megasztár háziasszonya vonult be a köztudatba. A bevallottan színésznői ambíciókat dédelgető fiatal lány neve az Underworld stáblistáján tűnik fel, mint vámpírlány, de a hírek szerint a vérfarkasok pillanatok alatt cafatokra tépik, így nincs ideje maradandó nyomokat hagyni a nézőkben. Ezen kívül a Den of Lions című akciófilmben is szerepet kapott, amelynek nagyságáról egyelőre nem állnak rendelkezésre információk. ![]()
![]()
|
Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?
Véletlenül elütöttem a számot, és a kiválasztott játékos helyett egy orosz kiskatona vette fel. Orosztanár lévén rögtön szóbaelegyedtem vele, s mondtam, ha már így alakult, akkor játsszon ő velünk. Mire ő, hogy mi itt nem játszunk, mert ez egy rakétakilövő-bázis. Gondolom szegényt másnap küldték is Szibériába, hozzánk meg kijött a Belügyminisztérium.
|





















