Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájFényportál
Axel RSS
Simon Dávid  |  2006. január 10.   |  01:28
Mesterséges intelligenciák - egyelőre még gyerekcipőben
Beszélgessen a számítógéppel! Hátha jópofa.
Talán egy nap a számítógépünkkel is megbeszélhetjük, hogyan tolt ki velünk a főnökünk, és Julika miért kacsintott ránk, amikor lefőzte a kávét. Ez az idő azonban még messze van. Most rendezték meg a beszélgetőprogramok bajnokságát - százezer dolláros fődíjért.


Olyan számítógépes programot keres, ami magányos óráiban érezteti Önnel, hogy nincs egyedül?

A nyolctagú zsűri ítélete szerint a német Jabberwock nevezetű program a legalkalmasabb erre a célra: az ítészek nem tudták megállapítani, hogy a képernyő másik felén ülő ember vagy a gép írja a beszéletés közben a válaszokat.


Mi folyhat itt?
Emberszabású dumagépek


Az évente megrendezett verseny apropóját a Turing-teszt adja: eszerint a számítógépek maguk akkor tekinthetők intelligensnek, ha a velük folytatott beszélgetés megkülönböztethetetlen az emberekkel folytatottól.

A versenybe jutott 8 program, készítőik és a zsűri egy internetes csevegőszobában gyűltek össze, a zsűritagok pedig mindenkivel beszélgetéseket folytattak, anélkül, hogy tudták volna, ki kicsoda és "emberi pontokat" adtak nekik 0-tól 5-ig.
A győztes a német Jabberwock prgram lett, és az első három helyet szintén európai résztvevők foglalták el.

- Valószínűleg az európai zsűri és a kulturális különbségek is közrejátszhattak a tengerentúliak lepontozásában - vélte a BBC-nek nyilatkozva a surrey-i egyetem digitális kutatóközpontjának vezetője.

Vicceket már mesél

Azonban messze vagyunk még az intelligens számítógépektől: a 100 ezer dolláros díj, amely annak a programnak jár, amelyik teljesen behülyíti az ítészeket, idén sem került kiosztásra - pedig ez már a tizenharmadik versengés volt.

A győztes prgram e sorok íróját sem tudta igazán megtéveszteni: a kétmondatos válaszokat meglehetősen alacsony hatékonysággal válaszolta meg, a mondatban nevek említése pedig teljesen összezavarja az intelligenciát. Azonkívül aki azt mondja arra, hogy "Tiéd volt az első mondat", hogy "Nem, fekete szemüveget hordok", az legalábbis gyanús.

Britannia büszkesége, a nagy dérrel-dúrral beharangozott Jabberwacky program csak harmadik lett, ám a bírák egyértelműen úgy látták, hogy övé a legviccesebb mesterséges intelligencia: egy beszélgetésben elkezdett macskahangokat utánozni, egy másikban pedig vicceket mesélt az ítészeknek.


Dumagépek
- A Jabberwacky egy folyamatosan tanuló mesterséges intelligencia, viselkedése függ az őt ért külső ingerektől, amit a weben csevegő emberektől kap - állítja a program készítője, Rollo Carpenter. 
- Nem könnyű átmenni a Turing-teszten, de amíg nem tudunk olyan mesterséges intelligenciát létrehozni, ami tanulni is tud, nem fog menni.

Játékban is a németek a legjobbak

A németek egy jóval felszínesebb, ámde jobban fizető műfajban is kaszáltak a múlt hét végén: Németország vitte el a pálmát a dél-koreai Szöulban megrendezett videójáték-világbajnokságon is, ahol a főnyeremény több mint háromszorosa volt a Turing-díjnak.

A dél-koreai kormány által szponzorált esemény selejtezőit csaknem 250 ezren kezdték meg, és a döntőben 25 ország 600 játékosa ütközött meg kilenc műfajban.

A germánok nyerték például a Fifa 2003 nevű focijáték egyéni- és csapatpárviadalát is, bebizonyítva az ősi mondást, hogy fociban mindig a németek nyernek, de övék lett az Age of Mythology első helye is, számos ezüsttel spékelve.

A második helyen a dél-koreai, a harmadikon pedig a tajvani játékőrültek végeztek összetettben.

Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
Fogunk egy revolvert, kiürítjük a tárat, és beleteszünk 1 darab lőszert. Aztán megpörgetjük a tárat, és egy gyors mozdulattal visszacsapjuk a helyére. Ezután a pisztoly csövét a halántékunknak illesztjük, és meghúzzuk a ravaszt. A tapasztalatok szerint az áldozatok 90 százaléka erős alkoholos befolyásoltság alatt játszott.
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat
Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?


Kíváncsi vagyok Attila arcára, amikor Szandika majd odadörzsöli a melleit, ahogy ezt tette anno Ale­kosszal is. Szerintem tetszeni fog neki, hogy ilyen hosszú cölibátus után végre valaki megkörnyékezi.
(VV Péter – Blikk)

       

Önt megviseli a brtuálhideg?
Nem. Ha tél van, akkor brutálhideg van.
Igen! Utálom a hideget.
Hát..., nincs fényképarcom...
Nem foglalkozom vele.