Axel médiaaxel.huextrem.hubudomagazin.huhegyem.hugo4Infos.husportime.hu21szamurájFényportál
Axel RSS
Kapornaki Anikó  |  2003. január 05.   |  17:25
Beszavazták a negyedik lakót a Villába
ElőrébbValó szempont
Beköltözött az első négy alany a Való Világ villájába. Ahogy előre sejthető volt, a modellözön után egzotikumnak bekerült a leszbikus lány is – hiába no, sok pénzről van szó, a RTL Klub ezért mintha kicsit besegítene a szavazásnál. Mintha!


Szombat délután a XII. kerület polgári miliőjében két, délutáni sétához megfelelően kiöltözött hatvan év körüli asszonyság beszélgetését hozta felém a szél. Mivel elmélyülten vitatkoztak valamin, nem állhattam meg, hogy bele ne hallgassak beszélgetésükbe. „Nem Zizi, te zizzent, Sziszi a neve a lánynak. Látszik, hogy nem figyeltél eléggé!” – korholta az egyik asszonyság a társát.

A második

Pedig a VV2 aznap még csak négy napos volt, de hát nincs mit tagadni, a magyar függő nemzet, nem élhet valóságshow nélkül. (Szép az RTL Klubtól, hogy legalább a karácsonyt meghagyták családi ünnepnek.) „Enyhítendő az országos nyomást”, január 4-én beköltöztették az első négy lakót a felújított VV kockába. Méghozzá egy mega-giga-frenetikus-fantasztikus beköltöző show keretében – remélem, nem hagytam ki Stohl Buci egyetlen kedvenc jelzőjét sem.

Vezető műsorvezető


Átlagpolgárok
Mivel a kereskedelmi tévékben az élő műsor olyan ritka, mint királyi tévén a Lagzi Lajcsi (hoppá!), meg kell bocsátanunk a kisebb hibákat. Azt már az első szériában megszokhattuk, hogy Nóci, a VV házitündére, oly tehetségesen kérdezgeti a Villa előtt a játékosokat, hogy nem is kétséges, ki kapja idén a Pulitzer-díjat, de szombaton ezt tovább tetézték kisebb koordinációs hibákkal, így Nóci többször is másodpercekig álldogált bájmosollyal pofikáján, hogy legalább esztétikával (?) enyhítse a kínos csendet. A játékosok fogadására kiállították Majkát és Györgyit is Nóci mellé. Györgyi bugyuta kérdésére legalább magyarázatot ad, hogy neki nem ez a szakmája. El kell ismernünk viszont, hogy Majka nagy nyereség a stábnak – ha ő vezethetné a Belevaló Világot éjszakánként Nóci helyett, biztosított lenne az áhított nézettség.

Az első sorozatban sokszor mentette meg a műsort Stohl András talpraesettsége, szombaton viszont mintha otthon hagyta volna a kreatívzokniját. Nem elég, hogy a volt villalakók élő adásban figurázták ki tucatkérdéseit, de még az újoncok is többször beégették.


A negyedik lakó

A fentebb felsoroltakat elintézhetjük egy „az élő műsor varázsa” legyintéssel, de a negyedik lakó beszavazásáról azonban csak szólnunk kell pár szót. Három jelölt közül dönthetett a nagyérdemű: Elbandi, a nőcsábász ács képviselte az erősebbik nemet – tőle nem Stohl kérdezte meg, hogy vannak-e homokos hajlamai, mint tette ezt az eddigi férfi jelölteknél, Elbandi maga tett több kétértelmű megjegyzést. Nóra, a szépséges debreceni modell lány képviselte az előző beszavazóshowk pornó casting vonalát, egzotikumnak pedig ott volt kismocsok, alias Andi, a leszbikus lány Polgárdiból.

Andiban minden megvan, ami egy polgárjogi harcoshoz kell: éles eszű, rendkívül talpraesett, és másságát olyan bájjal képviselte, hogy nyilvánvaló volt, neki bent a helye. Igen ám, de Nóra, a modell lány végig vezetett a szavazatok számát tekintve. Ha Nóra nyer, akkor Gábor, a fukszokkal teliaggatott szépfiú, Sziszi, az ex go-go girl és Csöpke, a boszorkányos barna mellé bekerül még egy modell. Ha az RTL Klubot kis hazánkon kívülre is sugároznák, talán kiderülhetne, hogy miért is tartják a magyar lányokat a legszebbnek a világon, ha már egy valóságshowban is mindenki ilyen szép, no. De mivel a VV2 nekünk magyaroknak szól, gondolni kell a szociológusokra is, kell a változatosság.

Másság


Bent vagyok, csajok!
A másság beengedésében persze nem a VV2 lenne az úttörő. Még a valóságshowk hajnalán az MTV The Real World in San Francisco-jába bevettek egy AIDS-es fiút, aki azért jelentkezett a műsorba, hogy még mielőtt meghal, felhívja a figyelmet a melegekre és az AIDS-re.

Drukkolt is az ember kismocsok sikeréért, de Nóra még mindig vezetett. Aztán eljött a szavazás vége, és nyert… kismocsok…

A következő beszavazóshown ismét egy modell lány, Dóra, Norbi, a harmincas orvos, és Péter, a kigyúrt biztonsági őr közül kell választani, és nem kellett a delphoi jósnőkhöz fordulnunk, hogy megjósoljuk, Dóra nem fogja 4:1-re módosítani a villalakók nemi arányát a lányok javára.

Minta

Ha valaki pedig az idei évben még egyetlen kockát sem látott a műsorból, annak ajánljuk, hogy legalább a jelöltek kisfilmjeit nézze meg. Különben honnan tudná meg, hogy Magyarországon szinte mindenki bowlingozni jár a haverjaival esténként, tökéletes testét fitness termekben edzi, és a szintén tökéletes arcú barátaival esténként együtt vacsorázik. Aki nem így tölti napjait, annak meg marad a tévé, hogy minden részletet megfigyelve, abból vegyen viselkedésmintát. Mint a két asszonyság a szombati délutánban.

VV2: pornó casting


Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság
Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
Fogunk egy revolvert, kiürítjük a tárat, és beleteszünk 1 darab lőszert. Aztán megpörgetjük a tárat, és egy gyors mozdulattal visszacsapjuk a helyére. Ezután a pisztoly csövét a halántékunknak illesztjük, és meghúzzuk a ravaszt. A tapasztalatok szerint az áldozatok 90 százaléka erős alkoholos befolyásoltság alatt játszott.
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat
Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?

Aki nem tud úszni, annak sem rossz... (Olvasónk küldte)

Véletlenül elütöttem a számot, és a kiválasztott játékos helyett egy orosz kiskatona vette fel. Orosztanár lévén rögtön szóbaelegyedtem vele, s mondtam, ha már így alakult, akkor játsszon ő velünk. Mire ő, hogy mi itt nem játszunk, mert ez egy rakétakilövő-bázis. Gondolom szegényt másnap küldték is Szibériába, hozzánk meg kijött a Belügyminisztérium.
(Rózsa Kapcsoltam György – Blikk)