Gyorsan élünk

Megszokott együttlétek

Az ismerkedéstől az ágyig legtöbbször csak napok, szűken mért hetek telnek el. A szex próbája olyan természetessé vált, mint a bemutatkozás és a csók. Nem is érdemes a felgyorsult világ erkölcsi tartalmán mélázni, egyszerűen tudomásul kell venni, és kész. Viszont az is biztos, hogy a gyorsítás a kapcsolat időtartamát is lerövidítette. Hamarabb kihunynak, unottá, hétköznapivá, közhelyessé válnak az érzelmek. A sebességhez szokott emberek új kapcsolatra, új izgalmakra, új kezdetekre vágynak. Ahogy Boborján mondta: éljünk tizet!

Amit egy pár húsz-harminc évvel ezelőtt 4-5 évnyi kapcsolatban élt át, azt a ma fiataljai 4-5 hónap alatt átélik. És megunják. Mire egy lány férjhez megy, addigra már több együttélős kapcsolatát szüntette meg. Mire sorra kerülne a frigy az igazival, már bele is fásult, hitét vesztette.

Sokszor nem becsüljük eléggé azt, ami (vagy aki) van. Természetesnek vesszük a létét, és csak akkor érezzük igazán a vágyat, ha megtapasztaljuk a hiányt.

Szokatlan hiány

Egyre több párnak jut eszébe, hogy több éves kapcsolatába szüneteket iktasson be. Ezt hallva a páciensektől, én kétségbe esem. Ugyanis ez az ötlet a fásultságról szól, és meglehetősen látványosan szimbolizálja a kapcsolat szétesését - a pár nem tudja megoldani a felmerülő problémáit, és elmenekül a megoldás elől. Ez a konfliktus megoldási képtelenség nagyon is jellemzi a mai huszonéves fiatalokat.

Ha már megszoktuk a partnert, és unalmasnak, színtelennek találjuk, feltételezzük, hogy a hiányérzet felmerülésével együtt a tulajdonságai felértékelődnek. Ha hiányozni fog egyáltalán! Ugyanis erre nincs garancia, és ez a szerelem igazi fokmérője.

A CKM Magazinban találtam egy ide illő nagyon szellemes grafiti szöveget:
„Ha megígérem, hogy hiányozni fogsz, elmész?”

Akkor jó, ha hiányzik

Pótolhatatlanok vagyunk

Legalábbis ezt hisszük valamennyien, és ebben reménykedünk. Ezért vigasztalóan hathat a fenti mondat, azt a reményt csillantva fel, hogy természetesen hiányozunk a másiknak. Aztán jön a kétkedés: valóban hiányzunk? Tud, és ha igen, hogyan tud nélkülünk élni? A legrosszabb eset, ha igen, tud nélkülünk élni, sőt nagyon jól megvan, nem keres bennünket, örül a szabadságának, a függetlenségének.
Először rááll az önálló élet ritmusára, majd – hosszabb-rövidebb idő után – megunva azt, választ: Új kapcsolat legyen, vagy maradjon a régi?

Mi van, ha új kapcsolatra vágyik?

Bizony ez azt jelenti, hogy nem szüneteltetést kért a partner, hanem egy nem túl karakán szakítást. Unta a partnerét, és nem tudott mást kitalálni, mint a reményt keltő szünetet, de magában már halálra ítélte a kapcsolatot.

Ha nem tud megküzdeni a másik hiányával?

Akkor ez szerelem a javából. Mégpedig az igazira rátaláló mély érzelem, csak az elfogadással, a toleranciával van/volt baj. Ha minden stimmelt volna, egyáltalán nem lett volna szükség az átmeneti szakításra.

Az újra összekerüléskor azonban mindkét fél valamilyen változtatásra kényszerül. Az így abbahagyott kapcsolatokat nem lehet, nem szabad ott folytatni, ahol abbahagyták. Egy lépcsővel feljebb kell lépni, meg kell keresni és megszüntetni a konfliktus forrását.

Holtodiglan

Egy példa

Már középiskolás korban egymásra talált egy fiatal pár. Hatalmas, tomboló szerelem hajtotta mindkettőt, a szex is működött. De olyan korán találkoztak, hogy két év után mindkettejükben felmerült a vágy más megismerésére, és ezért szakítottak. Két és fél évig voltak külön. Aztán rájöttek, hogy a nagy szerelem sokkal jobb volt, s újból összejöttek. Érettebbek voltak, tapasztaltabbak, de a szerelem kisebb lángon égett. Összeköltöztek, és további egy-két év után már az unalmas, megszokott házasságok hétköznapjait élték – papírok nélkül. A fiatal férfi szexuális vágya elillant, miközben fizikailag semmi baja nem volt, sőt, ha neki kezdett a szexnek, nem voltak problémái. Csak az a kezdet nem akart az eszébe jutni…

A terápia alatt kiderült, hogy a pár között hatalmi és presztízs harc folyik. A lány erősen emancipálódott, talpraesett, karakán, a fiú nyugodt, türelmes, és már csak akkor borított, ha az a bizonyos bili nagyon megtelt. A családi szereposztásban nem neki jutott a kalap- és nadrág hordás joga! Ezt nevezi a szexológia „korona komplexusnak”, ami vagy libidó hiánnyal (ebben az esetben is), vagy potenciazavarral jár. Azaz a „teremtés koronájának” kételkedtek az illendő mértékű felsőbbrendűségében.
Újabb kapcsolati szünet után ismét összeköltöztek, de külön szobában laknak. Addig nem tud rendeződni a partnerkapcsolat, amíg a hatalmi harcot át nem beszélik, és el nem döntik. Ilyen egyszerű és bonyolult ez a dolog!

Ezekkel a szünetekkel viszont egy nagy gondom van. Mi lesz az öregséggel, a jóban-rosszban kitartással? Ha már beteg a társ, magatehetetlen, akkor továbblökjük azzal, hogy nincs rá szükség, nem vállalom?
Vagy a fiatalok nem gondolnak arra, hogy egyszer ők is öregek lesznek?

Ha kíváncsi vagy valamire, ha panaszod van, ha tanácsot kérsz, vagy egyszerűen csak beszélgetni szeretnél a szexről, akkor írj Editnek!

További Edit-cikkek:
Mindent a szexről!