|
Simon Dávid | 2001. december 10. | 12:02
Beszámoló a pesti börzéről Diákhitel – a tőzsdén
Ha már az állam havi 21 ezer forinttal támogatja tanulmányainkat (pedig eddig is megéltünk valahogy), miért ne forgassuk meg a pénzt a tőzsdén? Hátha diplománk kézhezvételekor már milliomosok leszünk, akár a magas hozam, akár a hosszúra nyúlt tanulmányok miatt.
Tehát mit is vegyek az eddig átutalt 63 ezer forintnyi diákhitelből? A tőzsdeindex a szeptemberi mélypont után egész szép középtávú emelkedést mutat, bár az elmúlt hetekben kifulladni látszik a lendület. 7400-ig mindenesetve biztosítva látom a növekedést. Hétfő reggeli hír szerint az olajár tovább zuhan, így hát veszek 10 darab Molt, összesen 52 750 forintért. A maradék sajnos már nem elég egy OTP-re vagy egy Richterre, a kis papírok közül pedig egyik sem fog szerintem két hétig emelkedni. Marad a Matáv, amely szép lassan araszol lefelé, de hátha most fordul meg a trend. Tehát jöjjön 10 Matáv is (9200 Ft), a maradék aprót pedig elrakom szebb időkre.
Az elmúlt héten a tőzsde hivatalos tőzsdeindexe, a BUX 2,6 százalékkal emelkedett, és 7312 ponton fejezte be a pénteki kereskedést. A forgalom valamivel a teljes közönyt jelentő 20 milliárd forint fölött maradt, és természetesen a pénz négyötöde a négy vezető papírba (Richter, Mol, Matáv, OTP) került. A nyertesek azonban a kis részvények voltak. A biztosra törekvő befektetők által intenzíven utált Synergon 23 százalékot emelkedett, miután hétfőn a MÁV-tól szerdán pedig a Miniszterelnöki Hivataltól kapott komoly megrendelést. Kiemelkedően szerepelt az Antenna Hungária is, miután a piacon elterjedt, hogy a céget rövidesen privatizálják. A nagy papírok közül pedig a Mol szárnyalt, párhuzamosan az olajár zuhanásával. Az OTP is emelkedett, mert miért ne emelkedne, ha egyszer őrülten nyereséges a cég és már azlovákiai bankot is vett. A Matáv pedig úgy tűnik, nem töri át az 1000 forintos lélektani határt. ![]()
![]()
|
Megannyi Fekete Péter: akiknek nem fekszik a világbajnokság Tíz ismert pókerjátékos. Mindannyian milliomosok. Egy dolog köti össze őket: egyiküknek sincs WSOP-karkötője, pedig a tudásuk és tapasztalatuk meglenne hozzá.
Furcsa és gyilkos szerencsejátékok – Az orosz rulett
BUMMM! Az USA legalizálta az online szerencsejátékokat Az Egyesült Államokban rehabilitálták a pókert – a kártyajáték lekerült a tiltott online szerencsejátékok listájáról. A kongresszusi módosítások miatt mégis bajba kerülhetnek a piacvezető termek. Na de miért is?
|




















